in direkt
január 14th, 2011 by kalamaris
Épp ésszel nehéz, mégis egyhelyben maradsz. A felületek ruganyosak, gondolod, s majd visszapattan a bőr a jobb esetben hús-, a valóságot tekintve azonban zsírpárnákra. Nem különös dramaturgiai fordulat csak annyira, mint mikor ágyneműt cserél anyád, ha épp nem halálra, csak takarításra unja magát a lakásban, ahova egy ideje mint vendég érkezett. Füleled a csattanást, mikor a takaró elengedi magából, surrogó hanggal rád csapódik a bőr.
Nincs ennél nehezebb: figyelni a távolodót, aki még belőled nyúlik, míg végképp elszakad. Mert asztalt bont a szomszédos terem, kalapot véve kifordul belőled. Biccentében jelez még, s te bólogatsz rá, így volt igaza. Mintha menekülne, tárcát a mellénybe, öngyújtót zsebre vág, ha ugrania kéne, ne fogja semmi, ami az övé, amihez ragaszkodik, amiért vissza kéne fordulnia. Ha úgy hozza a sors vagy a rajtpisztolynyi pupillatágulás, futni tudjon - hiába ül nyugodtan hajtva fel az utolsó kortyokat-, számolgat már, mikor kell futnia előled is. Hogyan rejtse el teste renyhe mozdulataiba a matematikai tagokat, amelyekkel majd a csattanás előtt kivonja magát. Nem kér többet, a borból elég. Magában talán még fel is szegi a fejét, hogy milyen természetes ez most, milyen civilizált az elköszönés, milyen kellemesen távolodik. Hamarosan úgy is találkozunk egyéb terekben, ahonnan csak nagy kataklizmák nyomán számolhatná fel a találkozások instabil hagyományát. Egymás mellé rendelt magunkat, ha némák maradunk is ezután, elviselhetőbb, állandóbb ez a némaság, mint a temporális energia, amivel kiűzné magát onnan is.
Így csak a bőr süvít el mellettem, és egymással nem is súrlódva, idővel mindketten másra gombolkozunk.
De még lehet. Figyelni a távolodást, míg szemben ül. Figyelni, hogy nem akarja birtokolni a teret, amit én töltök ki itt. Figyelni, hogyan nem figyel. Miközben épp filmekről beszél, kacagok fájón nagyokat, mintha örülnék a napnak, a délutánnak, a jó társaságnak, ami nélküle is lehet, ami nélküle is pulzál, legalábbis hadd higgye így. És ne vegye észre a hiányt, hogy mint az ópiumfüggő a száradt, üres mákgubót is megrágom, mert erre is ő - igaz, tudtán kívül – ő szoktatott.
Címkék: out
Posted in Uncategorized | Comments (0)
in Cluj - három - a találkozás körei
augusztus 14th, 2010 by kalamaris
A találkozások különössége is illuzórikus. Véletlenszerűek vagy eleve elrendeltek, mint egyes véraláfutások - teszem azt a szem alatt, olyanok. A bőr felsőbb rétegén lilára, kékre, zöldre fordítják a színt, az időt, magukat. A történések lényegében egy testből erednek, a festő vér is lényegében ugyanaz - a különbség a lemezkék kombinatorikája nyomán belátható. Mégsem tudom pontosan, mikor halnak-születnek: a változást sem észlelem, s így mindegy, épp melyik él, él vele az összes, és hajtja tovább az életet. A képzelgések is hasonlók. A kézzel érinthető, az odaképzelt, a gondolat és a hiány, minden egy helyen. Rendszerek ciklikus visszatérése. A benyomások, adatok, évszámok, helyek egymásba csavarognak, akárha kiadnák végtére a valamit: a hozzáférhetetlen, mégis mindenáron felfogni akart jelentést.
Napok óta cipelek magammal kérdéseket hiábavalóságokról. Úgy hordom őket - terhes kamaszlány - titokban. Hogy megvannak, s élni tanulnak, eleve áldatlan állapot.
Posted in in Cluj | Comments (0)
in Cluj - kettő - a másik körülötte
július 28th, 2010 by kalamaris
Másik körülötte mostanság boldogabb - úgy hiszem. Helyben kell lennem, hogy végre kísérteni tudjon. Kijárt neki rég a huzamos figyelem. Engedem (meg)vezetni magam, ha ide-oda terelget a kolozsvári utcák folton-foltjain. Furcsán mutogat borostyános házfalakra, pincehomályba hullámzó járdacsíkokra, varkocsokban lógó vezetékekre. A macskakövek hol hízelegve simulnak a lábunkhoz, hol borzonkodva ugranak el, máskor messziről hallik a dorombolásuk, vissza-visszaveri az utcasor. Itt minden csupasz. Még a szecessziós indák is meztelennek mutatják Clujt - ha egészen meztelennek nem is. Inkább mintha öltözködés közben kapnám. Lesüti magát, de kisvártatva a szemembe néz ingerkedőn. Darabos és lágy itt a massza, kihabzik belőle a nyár, a hab aztán szürkés sárga lesz, épp olyan mint a város vize - a szag szúr, de iható.
Posted in in Cluj | Comments (0)
in Cluj - egy - apropók
július 27th, 2010 by kalamaris
Július huszonhetedike rituális vérveszteség. Most kedd. Hét éve vasárnap. Ez a blog egy vállalható naplóként indul, de pár nap, és elhagyom, elbújtatom, talán el is felejtem. Kolozsvári apropók - vázlatok, egyúttal minden, ami mögött van egy másik én is. Üdvözlégy Olvasóm, fikció vagy te is - épp úgy, ahogy akarom: a kalamáris.
Vannak dátumok - bevésik őket a túldimenzionált darázsfészek képzetek az életről s az ennek dacára sem feladandó ragaszkodás a kauzális összefüggésekhez. Minden mindennel. Így. Nekem ezért Cluj. Nem azonos önmagával, nem azonos önmagammal. A Színek és évek (Kaffka Margit) első oldalai sybillasoroknak tűnnek mostanság. Egy éve épp itt, a Szent Mihály templom melletti Flower kávézó csokoládébögréje fölött találtam a gondolataimra, a felismerésre: más számára unalmas nosztalgiám valós okára. Kolozsváron él valaki, aki a másé. Hét évvel ezelőtt nem szállt le velem egy buszról - honnan jött és hová ment aztán, mindegy. Azt hittem, egy férfi volt, idevonzott ismeretlenül. Tévedtem. A férfi csak azért fontos, mert körülötte ott lesz az a másik is. Kire lennék jobban kíváncsi, mint rá?
A férfi megváltozott. Az a másik körülötte mégis ott kell legyen, bizsereg és édessé váltja a levegőt. Egymásra se nézünk, egyszerre minek. Nincs közös történetem vele, a másik körülötte él, de a férfi őt sem ismeri. Csak a látás újból első. Ezúttal azonban végleg idegen.
Címkék: in Cluj
Posted in in Cluj | Comments (0)